Blocked JavaScript
Az oldal megtekintéséhez, kérjük, engedélyezze a JavaScript-et a böngészőjében.

Köszönjük!

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

Komolyzene
Leírás

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban. A bazilika építési munkálatait 1851-ben kezdték meg Ybl Miklós tervei alapján, végül – Kauser József közreműködésével – 1905-ben készült el. A következő ötven évben a templom épületét háborúk, viharok és földrengések sújtották, majd az 1983-tól 2003-ig tartó időszakban felújították.

A koncert anyagát Teleki Miklós orgonaművész állította össze, aki Magyarország legjobb orgonaművészei közé tartozik. Az áriákat a Kossuth díjas művész, Kováts Kolos adja elő, Magyarország egyik leghíresebb operaénekese. A koncerten fuvolakísérettel közreműködik Krusic Eleonóra is, aki különböző zenekarokkal lépett fel számtalanszor külföldön és hazánkban is.

• 19:30: Kapunyitás, érkezési sorrend
• 19:45: Hostesseink a helyükre kíséri Önt
• 20:00: Az előadás kezdete

Program


Műsor
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): Fantasie in F minor K 506Alessandro Stradella (1639-1682): Piet? Signore
Tomaso Albinoni (1671-1751): Adagio
Liszt Ferenc (1811-1886) - Camille Saint-Sa?ns (1835-1921): Legend in A major (St. Francis of Assisi's Sermon to the Birds)
Giuseppe Verdi (1813-1901): Prayer of Fiesco from opera Simone Boccanegra
Johann Sebastian Bach (1685-1750): Polonaise, Minuet and Badinerie from Suite in B minor BWV 1067
Johann Sebastian Bach: Toccata and Fugue in D minor BWV 565

• 21:10: Az előadás vége, hostesseink elkísérik Önt a hajó találkozási pontjához (10 perces séta)

• 22:00: Beszállás a hajóba, minden vendégünknek egy üdvözlő itallal kedveskedünk, a büfé vacsorát az összes vendégünk megérkezését követően szolgáljuk fel. A program egyedi atmoszféráját egy tehetséges cimbalomművésszel kiegészített háromtagú vonószenekar szolgáltatja. A cimbalom, a hegedű és a nagybőgő egyedi kombinációja a régi idők Magyar szalonjainak hangulatát idézi meg.

Menü

Magyaros vegyes hideg ízelítők
Tradicionális tepertőkrém, magyaros juhtúrókrém

Levesek
Alföldi gulyásleves csipetkével
Zöldségleves

Meleg főételek
Mini töltött káposztatekercs
Paprikás csirkecomb
Roston csirkemell filé bazsalikomos sajtmártás
Fűszeres sertés tarja kakukkfüves mustármártás
Roston tengeri halfilé Chardonnay mártás

Vegetáriánus ételek és köretek
Fetasajtos polenta grillen
Párolt és grillezett zöldségek
Spenótos nokedli mustáros gombás mártással
Röszti háromszög
Steak burgonya
Galuska

Saláták
Friss idénysaláták dresszinggel
Olasz tésztasaláta
Cézár saláta
Majonézes kukorica saláta

Gyümölcskosár
Idény- és egzotikus gyümölcsökből

Desszertek
Házi rétes variációk
Somlói galuska
Mini tortácskák
Európa desszert költemények

Italok
1 pohár üdvözlő ital, 1 pohár bor vagy 1 pohár üdítő 1 üveg ásványvíz

• 23:30: A hajózás vége, a hostesseink örömmel hívnak Önnek taxit amennyiben igényt tart rá

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. november 21., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. november 28., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. december 5., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. december 12., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. december 19., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2019. december 28., szombat 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. január 3., péntek 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. március 5., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. március 12., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. március 19., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. március 26., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. április 2., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. április 16., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. április 23., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. április 30., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. május 7., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. május 14., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. május 21., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. május 28., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. június 4., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. június 11., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. június 18., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. június 25., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. július 2., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. július 9., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. július 16., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. július 23., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. július 30., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. augusztus 6., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. augusztus 13., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. augusztus 27., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. szeptember 3., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. szeptember 10., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. szeptember 24., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. október 1., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. október 8., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. október 15., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. október 22., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. október 29., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. november 5., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. november 12., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. november 19., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. november 26., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. december 3., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. december 10., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. december 17., csütörtök 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2020. december 30., szerda 20:00

Orgona koncert hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

2021. január 7., csütörtök 20:00