Blocked JavaScript
Az oldal megtekintéséhez, kérjük, engedélyezze a JavaScript-et a böngészőjében.

Köszönjük!

Unokák és nagyszülők hangversenyei 2.

Stravinsky
Komolyzene
Leírás

A hangverseny műsora:

mesék – zenében 2.

Sztravinszkij:A katona története

Ezen a hangversenyen is mese és zene hangzik el, zeneszerzője orosz, IgorSztravinszkij (1882–1971). Ebben a mesében Mesélő is van, a zene a történetetábrázolja. Nem nagy zenekar játszik, csupán hét muzsikus: hegedűn, nagybőgőn,klarinéton, fagotton, trombitán, harsonán és ütőhangszereken. Más a zenehangzása is, mint a korábbi balettzenékben, kicsit nyersebb, de nagyon együttél a történettel.

A zeneszerző szándéka szerint ez a mese felnőtteknek szól, determészetesen gyerekek is meghallgathatják. A történet egy kiszolgált katonáról szól, aki gyalog megy haza a háborúból. Útközben találkozik az ördöggel, akiöregember képében egy varázserejű könyvet ajánl cserébe a katona hegedűjéért. Három napot töltenek együtt, a katona megtanítja az ördögöt hegedülni,az meg őt olvasni, majd folytatja útját. Kiderül, hogy a három nap három évvolt, anyja nem ismeri meg, menyasszonya elhagyta. Az ördög újból megjelenik,a katona visszakéri a hegedűt, ami azonban már nem szól. Tovább vándorol,hírét veszi, hogy a beteg királylány kezét annak ígérték, aki meggyógyítja. AzÖrdögtől visszaszerzett hegedű újra szól, játékával meggyógyítja a Királylánytés boldogan egymáséi lesznek, majd együtt indulnak a Katona otthona felé. Afalu határában azonban útjukat állja az ördög és a pokolba taszítja a Katonát.

További információk

Mesélő:
Molnár Gusztáv

Műsorvezető:
Fenyő Gábor

Vezényel:Daniel Boico

Unokák és nagyszülők hangversenyei 2.

2019. december 7., szombat 10:00

Unokák és nagyszülők hangversenyei 2.

2019. december 7., szombat 11:30